2005. 04. 21. 16:04:31HK Online

Idén is épül annyi lakás Budapesten, mint tavaly

A Stúdió Metropolitana Kht. Elemzése szerint az idén is felépül annyi lakás a fővárosban, mint tavaly. A kutató társaság az Ebuild alapadatai alapján az 50 lakásnál nagyobb projekteket vizsgálta.

Bookmark and Share

 A KSH adatai szerint tavaly a fővárosban 10 ezer 152 használatbavételi engedélyt adtak ki lakásokra. Ebből az 50 lakásosnál nagyobb fejlesztések 8 ezer 356 lakást tettek ki. Vagyis a teljes lakásszám 80 százalékát a nagy projektek adták. A kutatók abból indultak ki, hogy több lakás épült, mint amennyire használatbavételi engedélyt kértek. Szakértői becslések szerint ez az arány elérheti a 20 százalékot is, vagyis Budapesten akár 12 ezer lakás is elkészülhetett tavaly. Ez a mennyiség tehát az idei teljesítményt javítja, bár a végső elszámolásnál nem biztos, hogy sokat számít, hiszen évről-évre volt ilyen áthúzódó mennyiség. A tavaly megkezdett beruházásoknál valamivel több, mint 9 ezer lakást vettek számba. Ha ezek elkészülnek, és az átmeneti lakásszámtól eltekintünk, akkor is felépül annyi lakás az idén, mint tavaly.

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Jó üzlet lehet a víz, de nem mindegy melyik

Fotó: Napi (képünk illusztráció)

Magyarországon 5 év alatt 80 százalékkal nőtt az ásványvízfogyasztás, amellyel az egy főre jutó fogyasztás tekintetében a kilencedikek vagyunk a világrangsorban. Az Equilor szakértői ezúttal befektetési szempontból vették górcső alá a piacot.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés